Galériánk korábbi művészének emlékkiállítása
Megnyitó: 2024. január 26-án 18 órakor
Megnyitja: Sturcz János művészettörténész
Megtekinthető: február 17-ig keddtől péntekig 10 és 14, szombaton 10 és 13 óra között
„... Képzőművészetünk egyik – régiónk átmeneti társadalmi-kulturális állapotára nézve is – jellemző vonásának érzem, hogy a fiatalabb generációban sok és sokféle, a legkülönbözőbb irányokat, hagyományokat követő kiváló festő van. Ez azonban nem jelent nosztalgikus, konzervatív vagy provinciális alapállást, hiszen a fiatal alkotók a nemzetközi új mediális művészetben jelentkező szemlélettel, az új technikai eszközökre, képalkotói eljárásokra közvetlenül reflektálva, azokat felhasználva értelmezik át arisztokratikus művészeti águkat...
...Wächter Dénes festményeinek egyik állandó visszatérő szereplője a mosolyra fakasztóan kommersz, férfi)emlékezetünkbe, szexuális fantáziánkba mégis mélyen beívódott, pin up girllé süllyedt femme fatale. Az alpári, mégis vonzó konzum-Vénusz a személyes emlékek, a gyerekkor első érzéki élményei mellett egy korszakot és enyhe politikai reminiszcenciákat is felidéz, az ötvenes-hatvanas évek öltözőszekrény ajtajaink belső felületeire felnyalt, határon átcsempészett nyugati magazin fotókon feltűnő „tiltott gyümölcsöket” megjelenítve...” -
Sturcz János: Twin Peaks, Új Művészet 2000. május
„...Wächter egyszerre látja, pontosabban láttatja a világ különböző részleteit múltból, jelenből egyaránt. Nemzedéktársától, Kósa Jánostól eltérően nem csak kulturális vonatkozású utalásokat fest, hanem gyakran épp a hétköznapi lét, a tömegkultúra elemeit: például modelleket, postai jeleket, pelenkákat, porcelánpásztorokat, konnektorokat stb. Ugyanakkor művészeti tolvajlások (ugye, hogy itt kísért Hermész szelleme?) is jelen vannak, többnyireXVIII-XIX. századi műveket idéz meg. Nemcsak a lényeges dolgokkal foglalkozik, ezerszeműként minden kis apróságot észrevesz. Egymásra épülő képfelületeit gyakran kisebb, ismétlődő, az egész képet betöltő mintákkal - például árnyjáték, puzzle -, újabb képein pedig mór motívumokkal töri meg. A populáris elemek jelenléte miatt Wächter saját műveit városi folklórként aposztrofálja. A festményein megjelenő látványfragmentumok egymásra halmozásával valamiféle teljesség megragadására tesz kísérletet. A festő vegykonyhájában a hozzávalók egyformán fontosak, emancipálja a különféle részleteket. Több síkon futó képvilága miatt akár polipiktornak is nevezhetnénk Wächtert, vagy a mindent egybegyűjtő művészetét pánartnak, már amennyiben volnának ilyen szavak...” – Bordács Andrea: Hermészölő Argosz, Élet és Irodalom, 1998. május
„...Üdítőleg hat, és fontos jellemzője Wächter festészetének a humor. Pontosan tudja, hogy
amit létrehoz, az halálosan komoly dolog, mégsem kell feltétlenül összevérezni mindent a nagy igyekezetben.... ...Érdekes, hogy ahhoz a tipikusan nyugati festészeti szemlélet sodorvonalához látszik tartozni, amelyik nem valami, nem valami entitás, nem a személyiség működésének jeleként, nem a művészi én mélységében való megmerítkezésként értelmezi a festményt, hanem egy reflektáltabb, távolságtartóbb, „cinikusabb” hozzáállást képvisel. A kép elsősorban önmagáról szóljon és ne létrehozójáról, ne legyen egy idejétmúlt attitűd paródiája!
Ebben az elképzelésben a művész személyisége csak fokális jelentőségű, nem hagyja lenyomatát a vásznon, hanem mintegy létrehozó fókuszra történő visszautalás erejéig vonatkozik csak az alkotóra...” – Készman József: Időredő, Balkon 1998/4
