Bukta Imre

Autodidakta alkotó, aki sajátos mezőgazdasági művészetében a vidéki élet tapasztalatait dolgozza fel.

Bukta Imre (1952) pályája autodidakta művészként indult az 1970-es években. Művészete erős szálakkal kötődik a vidéken élő, mezőgazdaságban dolgozó magyar emberek életmódjához és kultúrájához. Témáit a kezdetektől fogva a mindennapi dolgos élet tárgyai, helyszínei és szereplői adják, amelynek ábrázolására a legváltozatosabb eszközöket alkalmazza: festményeihez szabadon használ fel mindenféle kezébe kerülő természetes anyagot (szőr, fa, kukorica, csempe, gyufaszálak, stb.), melyeket assemblage-szerűen épít egybe. Objektjeinél, installációiban, performanszaiban a paraszti tárgyi kultúra mindennapi eszközeit magától értetődő módon helyezi egymás mellé, vagy épít belőlük egyedi gépi-képi szerkezeteket. Portréi, kompozíciói felfoghatók különleges szociológiai tanulmányokként, csakhogy a kívülálló és távolságtartó elemző nézőpontjával szemben Bukta belülről látja és láttatja ezt a sajátos, édes-keserű felhangokkal terhes világot. Szemlélete hol ironikus, hol melankolikus, máskor (társadalom)kritikus vagy megengedő, de mindig kivételes empátiával közelíti meg alanyait. Legújabb festményein egyfajta stílusbeli klasszicizálódás figyelhető meg: témái egyre inkább közelítenek hagyományos festészeti műfajokhoz, mint az életkép, az enteriőrkép, a portré és a tájkép. A „buktás” felületkitöltő motívumok (pettyezés, rovátkolás, hálóminta, stb.) dekorativitása felerősödik és a kompozíciótól független életre kel. Művészetét négy évtizede folyamos elismerések övezik, három alkalommal képviselte Magyarországot a Velencei Biennálén (1980, 1988, 1999). Jelenleg Mezőszemerén él, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő Tanszékének tanára.