Szikora Tamás

In een grotere maat.

Rembrandt III.

43 × 92, olie, canvas, 1992

magazijnsamenstellingen

De Godot Galeria nodigt u van harte uit.

Szikora Tamás

Verdwenen dozen

voor de herdenkingsuitstalling getiteld ___

Jij organiseert de tentoonstelling: Gaál József

Opening: 2015. Oktober 14 om 20 uur

Opening: Dr. Kepecs György, verzamelaar, vriend

Beschikbaar: december 15 tot en met 9 en 14 van dinsdag tot en met vrijdag, zaterdag van 10 tot 13 uur.

Met deze tentoonstelling wil de Godot Galeria een eer betonen aan de overleden Tamás Szikora (1943-2012), aangezien de kunstenaar vele jaren bij het team van de galerij heeft gewerkt. In de zaal tonen we met 12 eigencollectie – onder meer uit de erfenis van de kunstenaar – een selectie die het kenmerkende doosmotief van Szikora omvat vanaf het midden van de 80‑ige jaren tot aan de laatste jaren.

In een grotere maat.

Twee dozen met een gele perspectief

32 × 46, olaj, fatábla, 1992

magazijnsamenstellingen

Szikora kreeg gedurende zijn carrière talloze artistieke prijzen: in 1992 won hij de grote schilderprijs van Salgótarján, en in 1994 werd zijn artistieke prestatie erkend met de Munkácsy Mihályprijs. In 2006 ontving hij de Pro Cultura Urbis-prijs en de Herczeg Klára (senior)-prijs, en in 2010 werd hij uitgeroepen tot een waardige kunstenaar. Enkele andere biografische gegevens over het buitengewoon kleurrijke leven: van 1985 tot 1986 was hij een gastdocent aan het Magyar Iparművészeti Főiskola, sinds 1990 is hij lid van de oude kunstenaarswijk in Zenthend, en van 1992 tot 1993 bracht hij anderhalf jaar door in de Cité des Arts in Parijs, ondersteund door de Pollock-Krasner Foundation. Sinds 1992 werkt hij elk jaar twee maanden in Parijs, in de Cité des Arts.

Méltatói:

Néray Katalin, 1987:

"Szikora Tamás eerste billed in het opladen met zeer mysterieuze omstandigheden ontmoette ik: de kunstenaar Fegyvernek straat studio's kelder, rekening houdend daarmee dat het studiowoning al niet meer daarin kon passen. Tot die tijd had ik ook alleen de Pincegalerie in Óbudá gezien met dozen die werd afgebeeld, oude certificaten oorspronkelijk, met schrijfbron en merken van cire, me onthoudde zometen Gérard Titus-Carmel methode fijne tekeningen. De slecht verlichte vloer verlichtte de levendige huidige motief, dit tweameter kartonpapierobject was als een sci-fi decor."

Ik vroeg meteen Szikora aan om die anderszins in zijn onderdelen opsplitsbare installatie met de bijbehorende tekeningen uit te stellen op het Sao Pauló Biennale.

Dit vond plaats op 1985, helaas heeft niemand van ons de genoemde Biennale gezien, we zijn alleen via een bericht van de organisatie op de hoogte gebracht dat er succes was voor de Hongaarse materia�. Het resultaat zag ook het Hongaarse publiek in de Salamon-torony in Visegrád en de Bartók 32 galerie in Boedapest.

Szikora Tamás heeft zijn creatieve enthousiasme hiermee opgewarmd, en de “boxen” hebben we verder gestageerd. Hij heeft een nieuw, nog monumentaler object uitgewerkt dan het eerdervoortgaande en het thema ook uitgebreid naar de schilderkunst die hij al jaren had opgehouden. In een tijdsbestek van enkele maanden materiaal het nauwelijks, heuvelachtige, lucid en donkere werk dat zowel de bevrijdende vreugde als de sentimentale tweedoornigheid van het schilderen communiceert.

Toen ik met mijn collega Jan Frank buiten het atelier kwam kijken naar het bewerkte materiaal, voelde ik dezelfde opwinding als bij het zien van het eerste doos op de vloer. Er is weer iets goeds voortgekomen, de positieve emotie van het voorbereiden van de tentoonstelling dwingde Szikora tot zorgvuldige en geconcentreerde werk.

In een grotere maat.

Byzantium

52x34. pasztell, kollázs, 2009

magazijnsamenstellingen

Passuth Krisztina, 1993:

"A dobozokat nem mindig lehet kinyitni. Egyeseket igen, másokat nem, egyesek végig megtartják érinthetetlenségüket, mások inkább felfedik titkukat, a bennük felhalmozott rendszert, míg megint mások csak fedelük zártságával kérkednek és nem lehet hozzájuk közelebb férkőzni. Dobozok a térben, dobozok a síkban, illuzionisztikus valósághűséggel megjátszva a teret, a három dimenziót, csalódáskeltő hűséggel felvetítve a nemlétező árnyékot, hogy azután máskor az objekt élesen elváljon a faltól, keret nélkül, saját autonóm világának határait megteremtve."

Gellér Katalin, 2001:

"Első önálló korszaka, az expresszív festőiség nemzetközi áramába kapcsolta; francia és spanyol-katalán mesterekhez, majd az újgeometrizmus egy olyan változatát teremti meg, amely a minimal arthoz és motívumválasztását tekintve némileg az arte poverához is közel áll. 1991-től a maga által felállított téri rendhez való elkötelezettség végig kíséri a pályán; a 20. századi magyar alkotók immár sorsszerűnek tekinthető művészeti útját kezdi meg: "egyetlen kép" megformálásán, variációin dolgozik, melybe a reneszánsz perspektíva-kutatásoktól, az orosz és a magyar konstruktivizmus örökségéig számos hatás beépül.

Kiinduló motívuma geometriává, a képegész egyéni struktúrává emelése nem csupán magas rendű intellektuális teljesítmény, hanem az erővel teli formálásnak és mindig megújuló festőiségnek is kiemelkedő kortárs példája. Munkáin időről-időre felbukkanak az expresszív festőiség jegyei is, melyet Kállai Ernő egykor oly meggyőző érveléssel tekintett a magyar mesterek egyik fő karaktervonásának. De ugyancsak jellemzi a negyvenes években született generáció mestereinél megfigyelhető tradíció-keresés új módozata is: az évszázadok festészeti hagyományában gyökeredző motívumok és struktúrák határpontokig vitt átírása.

Az optika törvényszerűségeinek tiszteletben tartásától fokozatosabb tért el, s kezdetben a geometrikus formákban még tetten érhető volt az érzelmekre, különböző emberi sorsokra való utalás, a miliő felidézése, de már itt is a térszervezés új rendjével, a perspektíva szubjektivizálásával való foglalkozás az uralkodó. Karakterének jellemző vonása jelenik meg abban, hogy egy lepusztultnak, reménytelennek látott világban sem adta fel az építkezést, a töredékben, a mindennapok hordalékában az egészet bemutató képi rend megteremtését, amelynek illuzionisztikus, manipulálható voltát is láttatja."

In een grotere maat.

Fekete-vörös kép

45x56, akril, pasztell, papír, 2008

magazijnsamenstellingen

Tolnai Ottó, 2007

"Ahogyan például Tamás begyűjti a régi léceket, kartonokat, különösen a régi okmányokat, a régi könyvfedelek golyóálló kartonjait, megért papundeklijeit, tábláit, márványpapírjait... Már Kecskemét is gyűjti számára, képei számára az anyagot, meséli. És engem, a szépírót, éppen ez érdekel a leginkább, de műkritikusként is erre sejtek utat magamnak, igen, teljesen lázba hozott Tamás kijelentése, kik is gyűjtenek, mit is gyűjtenek neki, igen, Kecskemétre kell utaznom, meg kell ismerkednem a dobozok, a képek anyagának gyűjtőivel, felhordóival... Leghűségesebb segítőm, meséli Tamás, a Veron, Szalay Veronika, a legjobb, a Munkácsy-díjas magyar papírrestaurátor... De gyűjt nekem a kecskeméti képkeretező, a fiatal szobrászlány, a karmesterkedő némettanár is, folytatja Tamás... Csodálatosan érett léceket, deszkákat, bőröket, rongypapírosokat hoznak, tele karistolással, bemetszésekkel, érett sebekkel, szöggel, telelőve ólomgolyóbisokkal, sötéteket, abszolút gyűrötteket, mint Zurbarán hátterei, mint Hantai (Simon) képei... De kaptam cukorkás és dominós dobozokat is, meg hoztak nekem egy női kalapos dobozt a Holt-tenger mellől, Istenem, egy női kalapos doboz a Holt-tenger mellől, s engedem, ő maga kezdje mesélni, hogyan lett képpé mindez, hogyan alakult krematóriummá, piramisformává az a női kalapdoboz a Holt-tenger mellől, érzem, megvan, itt sikerült megragadni e művészet titkát..."

In een grotere maat.

Lábas doboz

150x120, olaj, vászon, 1988

magazijnsamenstellingen