Tamási Claudia

Kósa János는 Tamási Claudia의 'CL' 전시회에서 개막 연설을 2001했다. 전시회는 8월 29에 열렸다.

한 벌여년 전, Képzőművészeti Egyetem의 연말 전시에서 처음으로 나에게 눈에 띈 것은, 젊은 그녀가 그림에서 흥미로운 일들을 하고 있다는 것이었다. 그 시기에 발표된 중간 크기 선물들에서는 또 다른 확대된 인체와 얼굴 부품들이 등장했다. 한 눈의 세부, 한 코의 아치, 한 입술의 미소가 보였다. 마치 여성 거인 골리버의 몸잡음에 한 스니퍼를 들는 듯했으나, 눈으로 그 몸에서 작은 부분만을 인식할 수 있었다. 시간이 흐르면서 점차 분산되는 주제는 줄어들었고, 결국 그녀는 마침내 자신의 입에, 자신이 그려놓은 입에 초점을 맞추었다. 이 시리즈에서 우리는 이 방에서 한 조각을 볼 수 있다.

이것은 동시에 시적 자화상이자 거리를 두려는 일반화이기도 합니다. 자화상이라 함은, 예술가가 자신의 입술을 모든 경우에 그려내며, 가능성의 변화를 담은 시적 자발성으로 보이는 것이기 때문입니다. 일반적이고 노트 요약적이며 상징적이라 함은 입술이 XX. 세대 회화에서 상대적으로 고착되고 폐쇄적이며 영속화된 아이콘이기 때문입니다. 그 의미는 수없이 많이 있으며 길게 나열될 수 있습니다.

Talán a szürrealistáknál jelenik meg először úgy önmagában a női száj, ahogy később a pop-art kiteljesítette: az érzékiség, a szemérmetlenség, a szabadság toposzaként. Mindevvel párhuzamosan az egyre előbbre törő reklámkultúra az egyik legfőbb képi közhellyé avatta a női szájat, mint látványt. Egy másik kapcsolódási pontként felmerülhet e festmények láttán a hiperrealizmussal való összehasonlítás: legelsősorban Chuck Close festésmódja „ugrik be”. Chuck Close-nál a hideg objektivitás felbontja a kép felületét, közel menve egy-egy munkájához szinte az atomokig bomlik fel a megfestett arc szövedéke. Claudia színesebb, játékosabb, líraibb – egészében csajosabb – noha ez a fajta térképszerű vizsgálódás tőle sem idegen. A játékos érzékiség és a hideg kutató tekintet elegyéből nála keletkezik valami, ami nagyon eltaláltan mai, nőiesen szikár, kemény és emblémaszerű. Képei néha tájképi asszociációkat keltenek, néha olyan érzésünk van, mintha valamiféle kristályszerkezetbe nyernénk betekintést, néha meg mintha a sejtek parányi világában járnánk. A történet itt nem áll meg. A női Gulliver meséjében változik a hangnem, és megjelennek a liliputiak is, mint kinderfigurák. A Kinder-tojásban található játékok, amelyeknél az összerakás az élvezet, játszani már nem olyan jó velük hosszú távon, szóval a pillanatnyi meglepetés tárgyacskái, mondhatni szimbólumai a mai gyermek fogyasztói magatartásának – azokhoz a bricollage-okhoz tartoznak, melyek pl. Bandrillard-t is oly nagyon érdeklik a Tárgyak rendszerében. Claudia ahhoz a generációhoz tartozik, amelynek már gyermekkori alapélménye a csokitojásból előbányászott kis összeszerelnivaló, ilyeténképp hitelesen épül be festői világába.

A történet ma itt tart. De a Kinder-tojásból előbújó összeszerelhető madárkák máris csiripelnek valamiféle újabb változásról Claudia művészetében. De ne rohanjunk ilyen előre.

Egy biztos. Mi, hímnemű festőegyedek sokszor kajánul idézzük mesterünk, Salvador Dali, a nagy hiperrealista és Kinder-tojás-festő előd szavait, ha női festészetet látunk. Ő pedig azt mondta megveszekedetten: a festéshez golyók kellenek. Minden tiszteletünk az utolsó nagy macho-festők egyikének, de úgy tűnik, hogy a jó festészethez csak néhány csókos száj és néhány műanyagfigura kell. És akkor, mi, hímnemű festőegyedek pőrén állunk, megvonjuk vállunkat és szégyenlősen keresztbevetett karjainkat lassan széttárjuk. Így láthatóvá válnak azok, amik Dali szerint kellenek a festészethez.

Gratulálok a művésznőnek. A kiállítást megnyitom.