Archív · Godot Galéria
Tamási Claudia
Tamási Claudia: Kamuflekk
A Godot Galéria eredeti WordPress-archívumából visszaemelt kiállítás.
A Godot Galéria
tisztelettel meghívja Önt
Tamási Claudia
KAMUFLEKK - Korszakforduló
című kiállításának megnyitójára
2003. március 19-én 20 órára.
A kiállítást megnyitja: Radák Eszter festőművész
A kiállítás április 18-ig tekinthető meg hétköznap 10 és 18 óra között.
A "valósághű ábrázolás" képviselői közé tartozik Tamási Claudia, bár ez csak részben igaz rá, mivel realista elemekkel dúsított képei többnyire távol állnak a "valóságtól". A Képzőművészeti Egyetemen idén végző művész első feltűnést keltő alkotásai, az Ajkaim reflektálnak a magyar hiperrealizmus emblematikus művére is, Lakner László Száj című munkájára. Így ez a testrészlet ma már nemcsak Lakner védjegye, hanem Tamásié is. A Lakner-féle bajszos ajak a felnagyítás által szinte teljesen elvesztette az eredetét, inkább domborzati tájként jelenik meg. Tamási Claudia több nézőpontból megfestett, hatalmasra növesztett ajkai reflektálnak az előd művére, noha nála a nagyítás után is megmarad a száj-jelleg. A valószerűtlenné növelt ajkak szinte taszítóak, a hivalkodó pórusok, ráncok, bőrrepedések, a nyelven kitüremkedő ízlelőbimbók rémült Gulliverré változtatják a nézőt, akit az óriások országában elborzasztanak az addig, kis méretben kívánatosnak vélt női testrészek. Tamási Ajkai metakommunikációs gyakorlatok dokumentációinak is tűnhetnek, a különböző nézőpontok, csücsörítések más és más hangulatot, érzelmi állapotot sugallnak. Az Ajkaim cím és a látvány a női nemiszerv asszociációját is magukon viselik. A 12 darabos sorozatának valamennyi darabja magángyűjteményekbe került, az egyik darabja a Blitz Galéria 2002-es tavaszi aukciós katalógusának címlapjára került.
Újabb művein ismét a részletek felé fordul, a száj után most kamuflekk (flekk mint festői felület) címen tulajdonképpen kéz- és anyagtanulmányokat végez. A sorozat képein erős színnel, viszonylag pontosan megfestett kézfejeket láthatunk különböző nézetekből, melyek mindig kapcsolatba kerülnek a sűrű festékből formátlanodó nagyon anyagszerű dologgal (joghurt?). A kép nagy részére jellemző háromdimenzió illúzióját keltő síkszerűség élesen szemben áll az idegen anyag vastag, rücskös, a kép felületéből kilépő festékkupacával. A kidomborodó, erős matéria ugyan nem vonzó látvány, mégis érintésre serkent, ezért is jeleik meg folyamatosan a kéz mint a tapintás eszköze.
A kiállítás megnyitójára a Godot Galéria megjelenteti a művész első katalógusát.
Kiállító művészek
Tamási Claudia