Godot IntézetICAGodot Kortárs Művészeti Intézet

Archív · Godot Galéria

Dániel András

Dániel András: Semmi baj

A Godot Galéria eredeti WordPress-archívumából visszaemelt kiállítás.

A Godot Galéria meghívja Önt

Dániel András: Semmi baj című kiállítására.

Megnyitó: 2006. január 11-én 20 óra

Megnyitja: Sinkó István képzőművész / művészeti író

Késő bánat

"Dániel András eddigieknél szűkszavúbb képei az identitás sérülékenységének problémáját járják körül a figurális festészet eszközeivel. A jelenlét és a kívülállás problémája a részvét és a közöny kérdéskörével módosul ezeken a vásznakon. Az eddig különböző méretű, egymás mellé illesztett képpárokra komponált jelenetek helyett most magában álló képfelületeket látunk, s talán ez a technikai-koncepcionális módosulás is erősíti az érzést, hogy ezúttal egy zártabb, elhallgatásaiban is feszültebb világban járunk.

A boldogság szigete

Nyilvánvaló, hogy itt nem áltatnak minket hamis illúziókkal, bár a szórakoztatás jóllátható szándéka megóv a kultúrált galéria látogatóktól idegen kétségbeeséstôl. Nehéz eldönteni, Dániel valójában viccel-e. Mindenesetre alkat és hozzáállás kérdése, milyen sikerrel tud meggyőzni arról, hogy SEMMI BAJ."

Leonora Archipakt

Édes teher

A kiállítás január 28-ig tekinthető meg, keddtől péntekig 10 és 18, szombaton 10 és 13 óra között.

Kiállító művészek