Festőművész, aki építészeti alapanyagokat és hétköznapi lakókörnyezeti elemeket emel műveibe.
Kis-Prumik Zoltán (Cegléd, 1992.) festőművész alkotásainak kiindulópontja az építészetből ismert alapanyagok, illetve a lakókörnyezet mindennapi elemeinek művészetbe emelése. A legtöbb műalkotása alapját képző átlagos építőipari anyagok, valamint a markáns stukkó alapozás vászonnal ötvözött használatával kísérletezik, festményei ezért falszerűnek hatnak.
Felületük sokszor rusztikus, hol erőteljesebben, már-már a domborműszerűség hatásával játszva, hol jelzésszerűen, épp csak a matéria izgalmáért. Gyakran merít inspirációt az utcákon lépten-nyomon felbukkanó omladozó és piszkos vakolatok látványából. A műveken megjelenő fáradt színek, valamint a csendes témák mind az 1990- es és a 2000-es évek elejéről velünk maradt közhangulat vetületei. Alkotásain olyan eszközöket fest meg, amelyek kiszolgálták az embert.
Ezeket megfáradt tárgyaknak nevezi, amelyeknek állapota csak sejteti korábbi hasznosságukat. Festményein mostanra megtörten és meggyötörten terülnek szét, mégis a középpontban kapnak helyet, a háttér legtöbbször semlegesebb, festői.
Ezeknek a tárgyaknak a drámája érdekli a művészt: azáltal, hogy megszűnnek szolgálni az embert, megbecsülésüket is elvesztik.
