Szikora Tamás

Με μεγαλύτερο μέγεθος

Rembrandt III.

43x92, ελαιογραφία, ξύλινος πίνακας, 1992

συλλογή βιβλίων

Η Γκαλερί Γκότο με πολύ αγάπη καλεί εσάς.

Τάμας Σκιόρα

Αποξυμνισμένα κουτιά

στην μνημονική έκθεση με τίτλο

Οργανώνεις τη διεξαγωγή της έκθεσης: Γκαάλ Ξοζφε

Ανοιγμα: 2015. Οκτώβριος 14-ου στις 20 ώρες

Ανοίγει: ο Δρ. Γιώργος Κεπές, συλλέκτης, φίλος.

Προβολή: από τον Δεκεμβρη 15 μέχρι τη Δευτέρα έως την Παρασκευή 9 και 14, το Σάββατο από 10 έως 13 ώρα.

Ανεγκαλιάζει η Γκαλερί Γκόδοτο προς τιμήν του Σζικορά Ταμασ, τον οποίος πέθανε πριν από τρεις χρόνια (1943-2012), με αυτήν την έκθεση, καθώς ο καλλιτέχνης ήταν μέλος της ομάδας της γκαλερί για πολλά χρόνια. Στο κατάστημα, με 12 από τη μόνιμη συλλογή της, μεταξύ άλλων από τη κληρονομιά του καλλιτέχνη, παρουσιάζουμε μια επιλογή που περιλαμβάνει το χαρακτηριστικό σκηνικό της κουτί του Σζικορά από τα μέσα της δεκαετίας του 80 μέχρι τα τελευταία χρόνια.

Με μεγαλύτερο μέγεθος

Δύο κουτιά με κίτρινή προοπτική

32×46, ελαιόχρωμα, καμβά, 1992

συλλογή βιβλίων

Στον καλλιτεχνικό του σταδιοδρομία, ο Szikora έλαβε πολλά βραβεία: το 1992 του έλαβε τον μεγάλο βραβείο ζωγραφικής της Biennale του Salgótarján, το 1994 με την τιμή του Munkácsy Mihály για την καλλιτεχνική του επίδοση. το 2006 του κέρδισε το Pro Cultura Urbis, καθώς και το βραβείο του Herczeg Klára (senior), και το 2010 του επιλέχθηκε ως αξιόλογος καλλιτέχνης. Μερικά άλλα βιογραφικά στοιχεία από την εξαιρετικά χρωματιστή καριέρα του: το 1985-1986 ήταν καθηγητής στο Μεγαλό Σχολείο Τεχνικής Βιομηχανίας της Ουγγαρίας, και από το 1990 ήταν μέλος του Επιστημονικού Χώρου του Σάντυντρε στο Σεντάντρι; το 1992-1993 περετέ άλλα μισό έτος στην πόλη της Παρίσου Cité des Arts με την υποστήριξη της Πολλάκ-Κρασέν Ραφίζι; το 1992 από το εάν κάθε χρόνο δύο μήνες εργάζεται στη Παρίσου, στο Cité des Arts.

Méltatói:

Néray Katalin, 1987:

"Szikora Tamás első számú doboz-objektjével igen titokzatos körülmények között találkoztam: a művész Fegyvernek utcai műtermének padlásán, tekintettel arra, hogy a műteremlakásba már nem fért be. Addig csak az Óbudai Pincegalériában láttam ugyancsak dobozokat ábrázoló, régi oklevelek írástöredékeivel és viaszpecséteivel megtört, engem akkor Gérard Titus-Carmel módszerére emlékeztető finom rajzait. A rosszul világított padláson megelevenedett motívum, ez a kétméteres kartonpapír objekt olyan volt, mint egy sci-fi díszlet.

Akkor rögtön felkértem Szikorát, állítsa ki ezt az egyébként elemeire szétszedhető installációt a hozzá tartozó rajzokkal a Sao Pauló-i Biennálén.

Ez 1985-ben történt, sajnos az említett Biennálét egyikünk sem látta, csak közvetve értesültünk a rendezőségtől, hogy sikere volt a magyar anyagnak. Az eredményt a magyar közönség is láthatta a visegrádi Salamon-toronyban és a budapesti Bartók 32 Galériában.

Szikora Tamás alkotókedvét felpezsdítette ez a feladat, és tovább "dobozolt". Elkészített egy újabb, a korábbinál monumentálisabb objektet és a témát évek óta abbahagyott festészetére is kiterjesztette. Nyolc-tíz dobozkép szaladt ki pár hónap alatt a keze alól, súlyos, barnákat és feketéket variáló, a festés felszabadult örömét és fegyelmező gyötrelmét egyaránt sugalmazó kompozíciók.

Mikor Frank János kollégámmal kint jártunk a műteremben megnézni a kész anyagot, ugyanazt a jóleső izgalmat éreztem, mint az első doboz láttán a padláson. Megint született valami jó dolog, a kiállításra való felkészülés pozitív emóciója Szikorát igényes és koncentrált munkára sarkallta."

Με μεγαλύτερο μέγεθος

Bizánc

52x34. pasztell, kollázs, 2009

συλλογή βιβλίων

Passuth Krisztina, 1993:

"A dobozokat nem mindig lehet kinyitni. Egyeseket igen, másokat nem, egyesek végig megtartják érinthetetlenségüket, mások inkább felfedik titkukat, a bennük felhalmozott rendszert, míg megint mások csak fedelük zártságával kérkednek és nem lehet hozzájuk közelebb férkőzni. Dobozok a térben, dobozok a síkban, illuzionisztikus valósághűséggel megjátszva a teret, a három dimenziót, csalódáskeltő hűséggel felvetítve a nemlétező árnyékot, hogy azután máskor az objekt élesen elváljon a faltól, keret nélkül, saját autonóm világának határait megteremtve."

Gellér Katalin, 2001:

"Első önálló korszaka, az expresszív festőiség nemzetközi áramába kapcsolta; francia és spanyol-katalán mesterekhez, majd az újgeometrizmus egy olyan változatát teremti meg, amely a minimal arthoz és motívumválasztását tekintve némileg az arte poverához is közel áll. 1991-től a maga által felállított téri rendhez való elkötelezettség végig kíséri a pályán; a 20. századi magyar alkotók immár sorsszerűnek tekinthető művészeti útját kezdi meg: "egyetlen kép" megformálásán, variációin dolgozik, melybe a reneszánsz perspektíva-kutatásoktól, az orosz és a magyar konstruktivizmus örökségéig számos hatás beépül.

Kiinduló motívuma geometriává, a képegész egyéni struktúrává emelése nem csupán magas rendű intellektuális teljesítmény, hanem az erővel teli formálásnak és mindig megújuló festőiségnek is kiemelkedő kortárs példája. Munkáin időről-időre felbukkanak az expresszív festőiség jegyei is, melyet Kállai Ernő egykor oly meggyőző érveléssel tekintett a magyar mesterek egyik fő karaktervonásának. De ugyancsak jellemzi a negyvenes években született generáció mestereinél megfigyelhető tradíció-keresés új módozata is: az évszázadok festészeti hagyományában gyökeredző motívumok és struktúrák határpontokig vitt átírása.

Az optika törvényszerűségeinek tiszteletben tartásától fokozatosabb tért el, s kezdetben a geometrikus formákban még tetten érhető volt az érzelmekre, különböző emberi sorsokra való utalás, a miliő felidézése, de már itt is a térszervezés új rendjével, a perspektíva szubjektivizálásával való foglalkozás az uralkodó. Karakterének jellemző vonása jelenik meg abban, hogy egy lepusztultnak, reménytelennek látott világban sem adta fel az építkezést, a töredékben, a mindennapok hordalékában az egészet bemutató képi rend megteremtését, amelynek illuzionisztikus, manipulálható voltát is láttatja."

Με μεγαλύτερο μέγεθος

Fekete-vörös kép

45x56, akril, pasztell, papír, 2008

συλλογή βιβλίων

Tolnai Ottó, 2007

"Ahogyan például Tamás begyűjti a régi léceket, kartonokat, különösen a régi okmányokat, a régi könyvfedelek golyóálló kartonjait, megért papundeklijeit, tábláit, márványpapírjait... Már Kecskemét is gyűjti számára, képei számára az anyagot, meséli. És engem, a szépírót, éppen ez érdekel a leginkább, de műkritikusként is erre sejtek utat magamnak, igen, teljesen lázba hozott Tamás kijelentése, kik is gyűjtenek, mit is gyűjtenek neki, igen, Kecskemétre kell utaznom, meg kell ismerkednem a dobozok, a képek anyagának gyűjtőivel, felhordóival... Leghűségesebb segítőm, meséli Tamás, a Veron, Szalay Veronika, a legjobb, a Munkácsy-díjas magyar papírrestaurátor... De gyűjt nekem a kecskeméti képkeretező, a fiatal szobrászlány, a karmesterkedő némettanár is, folytatja Tamás... Csodálatosan érett léceket, deszkákat, bőröket, rongypapírosokat hoznak, tele karistolással, bemetszésekkel, érett sebekkel, szöggel, telelőve ólomgolyóbisokkal, sötéteket, abszolút gyűrötteket, mint Zurbarán hátterei, mint Hantai (Simon) képei... De kaptam cukorkás és dominós dobozokat is, meg hoztak nekem egy női kalapos dobozt a Holt-tenger mellől, Istenem, egy női kalapos doboz a Holt-tenger mellől, s engedem, ő maga kezdje mesélni, hogyan lett képpé mindez, hogyan alakult krematóriummá, piramisformává az a női kalapdoboz a Holt-tenger mellől, érzem, megvan, itt sikerült megragadni e művészet titkát..."

Με μεγαλύτερο μέγεθος

Lábas doboz

150x120, olaj, vászon, 1988

συλλογή βιβλίων