Szikora Tamás

Daha büyük ölçekte

Rembrandt III.

43x92, yağlı boya kanvası, 1992

Müzayede koleksiyonu

Godot Galerisi sizi çok sevgiyle davet ediyor

Szikora Tamás

Kaybolan kutular

címli anma sergisine.

Görzüyü düzenliyor: Gaál József

Açılış: 2015. Ekim 14'inde 20 saatinde

Açılış: Dr. Kepecs György koleksiyoncusu, arkadaş

Görülebilir: Ekim ayının 15'ına kadar, Salı'dan Cuma'ya 9 ve 14, Cumartesi'de ise 10 ile 13 saatleri arasında.

A három éve elhunyt Szikora Tamásnak (1943-2012) ezzel a kiállítással szeretne tisztelegni a Godot Galéria, hiszen a művész több éven át tartozott a galéria csapatához. A tárlaton 12 magángyűjteményből - többek között a művész hagyatékából is - mutatunk be egy olyan válogatást, amely felöleli Szikora jellegzetes doboz motívumát a 80-as évek közepétől az utolsó évekig.

Daha büyük ölçekte

İki kutu sarı bakış açısıyla

32 x 46, yağlı boya, tablo, 1992

Müzayede koleksiyonu

Szikora kariyeri boyunca çok sayıda yaratıcı ödül aldı: 1992 yılında Salgótarján Bienalinde resim alanını büyük ödüllendirdi, 1994 yılında ise Munkácsy Mihály ödülüyle sanatsal performansını takdir ettiler. 2006 yılında Pro Cultura Urbis ödülünü ve Herczeg Klára (yaşlı) ödülünü aldı, 2010 yılında da eserleriyle değerli bir sanatçı olarak seçildi. Özel bir kariyeri olan bazı diğer biyografik veriler: 1985 ile 1986 arasında Macar Ticari Sanat Fakültesi'nden davetli bir öğretim üyesi idi, 1990'dan itibaren Szentendre eski Sanatsever Kümeyi üyesi, 1992 ile 1993 arasında bir buçuk yıl Parçalı Cité des Arts'ta Pollock-Krasner Vakfı'nın desteğiyle geçirdi, 1992'dan itibaren her yıl iki ayı Cité des Arts'ta Paris'te çalışıyor.

Méltatói:

Néray Katalin, 1987

Szikora Tamás'ın ilk kutu nesnesiyle çok gizemli koşullar altında tanıştım: sanatçının Fegyvernek utca atölyesinin bodrumunda, çünkü atölye evine artık girmeyecekti. O zamana kadar sadece Óbuda Pincegaleride kutuları resmeden eski kimlik belgelerinin yazı pürüzleri ve balmumu damgalarıyla, Gérard Titus-Carmel yöntemine çağrışım yapan ince çizimlerini gördüm. Kötü aydınlatılmış bodrumda canlanan motif, bu iki metrelik karton kağıt nesne, sanki bir bilim kurgu sahnesi gibi görünüyordu.

O halde hemen Szikora’ya sordum, bu aslında parçalarına ayrılabilecek kurulumun figürlerini, Sao Pauló Bienali’ne çizimleriyle birlikte sergilemesini.

Bu 1985 tarihinde gerçekleşti, maalesef Bizde hiçbirimiz bahsi geçen Bienneliye katılamadı, yalnızca düzenleyiciden dolaylı olarak bu sürecin başarılı olduğunu duyduk. Sonuç, Türk izleyicileri versikoyda bulunan Salamon Kulesi’nde ve budavalyda bulunan Bartók 32 Galerisinde gördü.

Szikora Tamás’ın yaratıcılık arzusu bu görevle yeniden ateşlendi ve ilerleyen “kutu” oyununa ekledi. Önceki eserinin ötesinde daha devasa bir objeni hazırladı ve aynı temayı yıllardır ara kalan resim çalışmasına da genişletti. Yaklaşık sekiz on kasa resmi, birkaç ayda ellerinden parmak izinde yayıldı; ağır, kahverengi ve siyah tonlarını harmanlayan, boyama hem serbestleştirici neşesini hem de disiplinli bir öfkeyi çağrıştıran kompozisyonlar.

Mikor Frank János kollégámmal kint jártunk a műteremben megnézni a kész anyagot, ugyanazt a jóleső izgalmat éreztem, mint az első doboz láttán a padláson. Megint született valami jó dolog, a kiállításra való felkészülés pozitív emóciója Szikorát igényes és koncentrált munkára sarkallta."

Daha büyük ölçekte

Bizánc

52x34. pasztell, kollázs, 2009

Müzayede koleksiyonu

Passuth Krisztina, 1993:

"A dobozokat nem mindig lehet kinyitni. Egyeseket igen, másokat nem, egyesek végig megtartják érinthetetlenségüket, mások inkább felfedik titkukat, a bennük felhalmozott rendszert, míg megint mások csak fedelük zártságával kérkednek és nem lehet hozzájuk közelebb férkőzni. Dobozok a térben, dobozok a síkban, illuzionisztikus valósághűséggel megjátszva a teret, a három dimenziót, csalódáskeltő hűséggel felvetítve a nemlétező árnyékot, hogy azután máskor az objekt élesen elváljon a faltól, keret nélkül, saját autonóm világának határait megteremtve."

Gellér Katalin, 2001:

"Első önálló korszaka, az expresszív festőiség nemzetközi áramába kapcsolta; francia és spanyol-katalán mesterekhez, majd az újgeometrizmus egy olyan változatát teremti meg, amely a minimal arthoz és motívumválasztását tekintve némileg az arte poverához is közel áll. 1991-től a maga által felállított téri rendhez való elkötelezettség végig kíséri a pályán; a 20. századi magyar alkotók immár sorsszerűnek tekinthető művészeti útját kezdi meg: "egyetlen kép" megformálásán, variációin dolgozik, melybe a reneszánsz perspektíva-kutatásoktól, az orosz és a magyar konstruktivizmus örökségéig számos hatás beépül.

Kiinduló motívuma geometriává, a képegész egyéni struktúrává emelése nem csupán magas rendű intellektuális teljesítmény, hanem az erővel teli formálásnak és mindig megújuló festőiségnek is kiemelkedő kortárs példája. Munkáin időről-időre felbukkanak az expresszív festőiség jegyei is, melyet Kállai Ernő egykor oly meggyőző érveléssel tekintett a magyar mesterek egyik fő karaktervonásának. De ugyancsak jellemzi a negyvenes években született generáció mestereinél megfigyelhető tradíció-keresés új módozata is: az évszázadok festészeti hagyományában gyökeredző motívumok és struktúrák határpontokig vitt átírása.

Az optika törvényszerűségeinek tiszteletben tartásától fokozatosabb tért el, s kezdetben a geometrikus formákban még tetten érhető volt az érzelmekre, különböző emberi sorsokra való utalás, a miliő felidézése, de már itt is a térszervezés új rendjével, a perspektíva szubjektivizálásával való foglalkozás az uralkodó. Karakterének jellemző vonása jelenik meg abban, hogy egy lepusztultnak, reménytelennek látott világban sem adta fel az építkezést, a töredékben, a mindennapok hordalékában az egészet bemutató képi rend megteremtését, amelynek illuzionisztikus, manipulálható voltát is láttatja."

Daha büyük ölçekte

Fekete-vörös kép

45x56, akril, pasztell, papír, 2008

Müzayede koleksiyonu

Tolnai Ottó, 2007

"Ahogyan például Tamás begyűjti a régi léceket, kartonokat, különösen a régi okmányokat, a régi könyvfedelek golyóálló kartonjait, megért papundeklijeit, tábláit, márványpapírjait... Már Kecskemét is gyűjti számára, képei számára az anyagot, meséli. És engem, a szépírót, éppen ez érdekel a leginkább, de műkritikusként is erre sejtek utat magamnak, igen, teljesen lázba hozott Tamás kijelentése, kik is gyűjtenek, mit is gyűjtenek neki, igen, Kecskemétre kell utaznom, meg kell ismerkednem a dobozok, a képek anyagának gyűjtőivel, felhordóival... Leghűségesebb segítőm, meséli Tamás, a Veron, Szalay Veronika, a legjobb, a Munkácsy-díjas magyar papírrestaurátor... De gyűjt nekem a kecskeméti képkeretező, a fiatal szobrászlány, a karmesterkedő némettanár is, folytatja Tamás... Csodálatosan érett léceket, deszkákat, bőröket, rongypapírosokat hoznak, tele karistolással, bemetszésekkel, érett sebekkel, szöggel, telelőve ólomgolyóbisokkal, sötéteket, abszolút gyűrötteket, mint Zurbarán hátterei, mint Hantai (Simon) képei... De kaptam cukorkás és dominós dobozokat is, meg hoztak nekem egy női kalapos dobozt a Holt-tenger mellől, Istenem, egy női kalapos doboz a Holt-tenger mellől, s engedem, ő maga kezdje mesélni, hogyan lett képpé mindez, hogyan alakult krematóriummá, piramisformává az a női kalapdoboz a Holt-tenger mellől, érzem, megvan, itt sikerült megragadni e művészet titkát..."

Daha büyük ölçekte

Lábas doboz

150x120, olaj, vászon, 1988

Müzayede koleksiyonu