
Tétényi Gabriella (Budapest, 1992.) művészetének témáiban elmélyedve, azok mélyére ás, hogy minél hitelesebben jelenítse meg az ott felmerülő problémákat, kérdéseket.
Meghatározó témája a tárgyi kultúra műfajának kortárs művészetre való adaptálása, ezzel együtt a fogyasztási cikkek személyiség meghatározó és leíró tulajdonsága.
Művészeti programjának középpontjában jelenleg a felnőttek számára előállított eszközök állnak, amelyek festményein, kollázsain és grafikáin saját egyéniségekként jelennek meg, lelket kapnak. Az egyre modernebb ipari technikák által támogatva a szépség ideáját próbálják megmutatni, így Tétényinek a jelenség kritikája mellett a tárgyak történeti feltárása, illetve társadalmi szerepüknek vizsgálata is témája. Alkotói gyakorlatában a gondolatiságnak meghatározó szerepet szán, amely előre meghatározza figurális ábrázolásait. Realista ábrázolásmódjában ezért is nem a látvány leképezése a cél, inkább a részletek kutatása, feltérképezése, vagy az anyag megjelenítésén keresztül a dolgok valódi oldalának megmutatása.












CV
1992, Budapest
Tanulmányok:
2019-2020 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Képzőművész tanár szak
2013- 2018 Pécsi Tudományegyetem, Művészeti Kar, Festő szak
2012- 2013 Kaposvári Egyetem, Művészeti kar, Festő szak
2007-2012 Török Pál Képző és Iparművészeti szakközépiskola, Budapest. Üvegműves szakma
megszerzése.
Válogatott egyéni kiállítások:
2021. november 27. Szexshop, Diamond Erotic center, Budapest
2021. május 19. Erotika center, Godot Labor, Budapest
2020. november 03. Fa ritmusa, Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület tárgyalóterme,
Budapest
Válogatott csoportos kiállítások:
2021. október 12. Godot ART Fair - A művészeti vásár, Godot Institute of Contemporary Art, Budapest
2021. október 12. Kol-Labor’21, Godot Labor, Budapest
2021. október. 19. Egymásra néző ablakok // Ami összeköt, Rippl Galéria, Kaposvár
2021. augusztus 21. Nem leszünk gyarmat?, Három Holló Galéria, Budapest
2021. augusztus 16. Egymásra néző ablakok // Ami összeköt, KKK - Kanizsai Kulturális Központ, Nagykanizsa
2021. június 10. Egymásra néző ablakok // Ami összeköt, Csontváry Múzeum, Pécs
2021. február 24. Fiktív kiállítás, Godot Labor, Budapest
2020. szeptember 30. Kol-Labor galéria megnyitó kiállítás, Godot Labor, Budapest
2020. január 23., The Studios, Vad Art 13, Budapest
2019. október 01., Young Generation Art Fair 2019, Godot Institute of Contemporary Art, Budapest
2019. augusztus 11., Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely, Szólád
2019. május 06., I. Godot Kortárs Aukció, Godot Galéria, Budapest
2019. április 04., Idő/Kép kiállítás, MANK Galéria, Szentendre
2018. december 12., Young Generation Art Fair 2018, Institute of Contemporary Art, Budapest
2018. július 27. Exit, Polly Galery, Karlsruhe, Németország
2018. június 16. Diploma Kiállítás, Zsolnay Negyed- m21 Galéria, Pécs
2018. május 15. Prímek Primissima / NDK csoportos kiállítás, Vajda Lajos Stúdió, VLS Pinceműhely, Szentendre
2017. december 05. Godot Pop Up Kiállítás és vásár, Zsilip, Budapest
2017. november 27. Kepesita Collection 2017-es Kiutasítva c. kiállítás, Eleven Blokk kiállítótér, Budapest
2017. október 27. Katasztrófa c. kiállítás, Sezstina Galéria, Debrecen
2017. október 12. Szent Mátrix- A nyitott állapot nem menthető, Vitkovics Alkotóház és Művésztelep, Eger
2017. szeptember 30. Fenntarthatósági nap 10. c. kiállítás, Akvárium Klub, Budapest
2017. augusztus 23. Szent Mátrix- A nyitott állapot nem menthető, Kisfaludy Galéria, Balatonfüred
2017. augusztus 10. Csíkszereda, Városháza galéria, Prímek Primissima c. kiállítás
2017. július 22. Gyergyószárhegyi közösségi ház, Prímek Primissima c. kiállítás
2017. május 12. Fundamenta-Amadeus Alkotói Ösztöndíj kiállítása, Nádor Galéria, Pécs
2017. április 20. 13. Országos Tudományos Diákköri Konferencia kiállítása, M21 Galéria, Pécs
2017. március 17. Prímek Primissima c. kiállítás, Yurtazuhany Galéria, Debrecen
2017. március 10. A napút mentén c. kiállítás, ReneSound Galéria, Pécs
2017. február 28. Az üveg SZAK-MA című kiállítás A FISE Galériában, Budapest
2017. február 23. Tolvaj Ernő pályázat részvétele Nádor Galériában, Pécs
2016. december 12. Hogyan segíthető elő a hátránnyal, fogyatékkal élők társadalmi elfogadottsága,
felzárkóztatása, az esélyegyenlőség megteremtése? című kiállítás, A38 Hajó Kiállítótermében,
(Diákhitel Központ Zrt. Festészeti, grafikai és fotóművészeti pályázat), Budapest
2016.október 20. Az egynapos szigorított hadműveleti szolgálat című kiállítás, Nádor Galériában, Pécs
2016. október 18. Távolság- vidék a városok között (Distanz- Land zwischen den stadten) c. kiállítás, Stúdió Galériában, Budapest
2016. április 1. Esszencia című kiállítás, Széphárom Galéria, Budapest
2015. szeptember 10. Művésztelepek a Gyimóthy-villában c. kiállítás a Nádor Galériában, Pécs
Díszlet:
2015. április Orfeusz operett látvány tervének elkészítése, Kodály Központ, Pécs
2014.május Bűvös Vadász operett látvány tervének megvalósítása, Kodály Központ, Pécs
Válogatott Díjak:
4. Godot Art Fair díj - II. Díj - 2020 Godot Művésztelep - Mezőszemere
Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) – 2017/2018-as év
Diákhitel Központ Zrt. Festészeti, grafikai és fotóművészeti pályázat: Harmadik díj
13. Országos Tudományos Diákköri Konferencia: Második díj
Break in the desk programrészvétele (több napos nemzetközi szakmai program sorozat Córdobában)
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Simonyi Üzlet- és Gazdaságfejlesztési
Központja által kiírt pályázat: Simonyi Közönségdíj
Publikációk:
Képző, Diákhitel Központ Zrt., Budapest, 2016/ 6. oldal
8. Országos Művészeti Diákköri Konferencia, PTE MK/MIK , Pécs, 2017, 102. oldal
I. Godot Kortárs Aukció, Godot Galéria, Budapest, 2019. május 6., Aukció katalógusa, 47.
oldal