Szikora Tamás

I större storlek

Rembrandt III.

43 × 92, olja, fatábla, 1992

privat samling

Godot Galérin inbjuder dig med stor värme

Szikora Tamás

Försvinnande lådor

för minnessalvan med titeln ___

Du anordnar utställningen: Gaál József

Öppning: 2015 oktober 14 på 20.

Öppnas av: Dr. Kepecs György, samlare, vän

Tillgänglig: december 15‑till tisdag‑till fredag 9 och 14, lördag mellan 10 och 13

Tio år efter den avlidne Szikora Tamás (__1943__‑__2012__) vill Godot Galería hylla han med denna utställning, eftersom konstnären tillhörde galleriets team under flera år. I zalen visar vi 12 egna samling – bland annat ur konstnärens arv – en urval som omfattar Szikoras typiska låsermotiv från mitten av 80__‑åren fram till de senaste åren.

I större storlek

Två lådor med ett gult perspektiv

32x46, oljemålning, fatábla, 1992

privat samling

Szikora ficklade många konstnärliga priser under sin karriär: 1992 i staden Salgótarján mottog den stora priset vid Biennalen för måleri, 1994 öppnade för honom Munkácsy Mihály-priset som erkände hans konstnärliga prestation. Under 2006 tog han emot Pro Cultura Urbis-stipendiet och klarnas jurypris, medan 2010 prylade honom med titeln åtråvärd konstnär. Några andra biografiska detaljer från den otroligt färgstarka karriären: i 1985-1986 var han uppmanad lärare vid Magyar Iparművészeti Főiskola, från 1990 var han medlem vid den gamla konstnärsgården i Szentendre, under 1992-1993 tillbringade han ett och ett halvt år på det franska Cité des Arts med stöd från Pollock-Krasner-stiftelsen, och från 1992 spenderar han två månader varje år i Paris på Cité des Arts.

Méltatói:

Néray Katalin, 1987:

Jag stötte på Szikora Tamas första numrerade box-objekt på ett mycket mystiskt sätt: i källaren på Fegyvernek Street studio, eftersom källaren inte längre rymde in i studioresidensen. Tidigare hade jag bara sett liknande lådor i Óbuda Pince Gallery, där de lådorna också skildrades med förlopp av gamla certifikat och gärna vaxseglar. Jag påminde mig då av Gérard Titus-Carmels metod, med skön skisser. Lågljus på den dåligen arbetsplatsen levde motivet till liv, och det tvåmeter långa kartongobjektet var som en sci‑fi scen.

Så begärde jag direkt Szikor, att han visade upp den här installationen som i övrigt kan brytas ner till sina delar med tillhörande ritningar vid Sao Paulós Biennalen.

Detta ägde rum 1985, tyvärr såg ingen av oss den nämnda biennalen, vi fick bara indirekt besked från arrangörerna att det ungerska materialet hade lyckats. Resultatet kunde även den ungerska publiken se i Salamon‑tornen i Visegrád och i Bartók 32 Galleriet i Budapest.

Szikora Tamás alkotókedvét felpezsdítette ez a feladat, és tovább "dobozolt". Elkészített egy újabb, a korábbinál monumentálisabb objektet és a témát évek óta abbahagyott festészetére is kiterjesztette. Nyolc-tíz dobozkép szaladt ki pár hónap alatt a keze alól, súlyos, barnákat és feketéket variáló, a festés felszabadult örömét és fegyelmező gyötrelmét egyaránt sugalmazó kompozíciók.

Mikor Frank János kollégámmal kint jártunk a műteremben megnézni a kész anyagot, ugyanazt a jóleső izgalmat éreztem, mint az első doboz láttán a padláson. Megint született valami jó dolog, a kiállításra való felkészülés pozitív emóciója Szikorát igényes és koncentrált munkára sarkallta."

I större storlek

Bizánc

52x34. pasztell, kollázs, 2009

privat samling

Passuth Krisztina, 1993:

"A dobozokat nem mindig lehet kinyitni. Egyeseket igen, másokat nem, egyesek végig megtartják érinthetetlenségüket, mások inkább felfedik titkukat, a bennük felhalmozott rendszert, míg megint mások csak fedelük zártságával kérkednek és nem lehet hozzájuk közelebb férkőzni. Dobozok a térben, dobozok a síkban, illuzionisztikus valósághűséggel megjátszva a teret, a három dimenziót, csalódáskeltő hűséggel felvetítve a nemlétező árnyékot, hogy azután máskor az objekt élesen elváljon a faltól, keret nélkül, saját autonóm világának határait megteremtve."

Gellér Katalin, 2001:

"Első önálló korszaka, az expresszív festőiség nemzetközi áramába kapcsolta; francia és spanyol-katalán mesterekhez, majd az újgeometrizmus egy olyan változatát teremti meg, amely a minimal arthoz és motívumválasztását tekintve némileg az arte poverához is közel áll. 1991-től a maga által felállított téri rendhez való elkötelezettség végig kíséri a pályán; a 20. századi magyar alkotók immár sorsszerűnek tekinthető művészeti útját kezdi meg: "egyetlen kép" megformálásán, variációin dolgozik, melybe a reneszánsz perspektíva-kutatásoktól, az orosz és a magyar konstruktivizmus örökségéig számos hatás beépül.

Kiinduló motívuma geometriává, a képegész egyéni struktúrává emelése nem csupán magas rendű intellektuális teljesítmény, hanem az erővel teli formálásnak és mindig megújuló festőiségnek is kiemelkedő kortárs példája. Munkáin időről-időre felbukkanak az expresszív festőiség jegyei is, melyet Kállai Ernő egykor oly meggyőző érveléssel tekintett a magyar mesterek egyik fő karaktervonásának. De ugyancsak jellemzi a negyvenes években született generáció mestereinél megfigyelhető tradíció-keresés új módozata is: az évszázadok festészeti hagyományában gyökeredző motívumok és struktúrák határpontokig vitt átírása.

Az optika törvényszerűségeinek tiszteletben tartásától fokozatosabb tért el, s kezdetben a geometrikus formákban még tetten érhető volt az érzelmekre, különböző emberi sorsokra való utalás, a miliő felidézése, de már itt is a térszervezés új rendjével, a perspektíva szubjektivizálásával való foglalkozás az uralkodó. Karakterének jellemző vonása jelenik meg abban, hogy egy lepusztultnak, reménytelennek látott világban sem adta fel az építkezést, a töredékben, a mindennapok hordalékában az egészet bemutató képi rend megteremtését, amelynek illuzionisztikus, manipulálható voltát is láttatja."

I större storlek

Fekete-vörös kép

45x56, akril, pasztell, papír, 2008

privat samling

Tolnai Ottó, 2007

"Ahogyan például Tamás begyűjti a régi léceket, kartonokat, különösen a régi okmányokat, a régi könyvfedelek golyóálló kartonjait, megért papundeklijeit, tábláit, márványpapírjait... Már Kecskemét is gyűjti számára, képei számára az anyagot, meséli. És engem, a szépírót, éppen ez érdekel a leginkább, de műkritikusként is erre sejtek utat magamnak, igen, teljesen lázba hozott Tamás kijelentése, kik is gyűjtenek, mit is gyűjtenek neki, igen, Kecskemétre kell utaznom, meg kell ismerkednem a dobozok, a képek anyagának gyűjtőivel, felhordóival... Leghűségesebb segítőm, meséli Tamás, a Veron, Szalay Veronika, a legjobb, a Munkácsy-díjas magyar papírrestaurátor... De gyűjt nekem a kecskeméti képkeretező, a fiatal szobrászlány, a karmesterkedő némettanár is, folytatja Tamás... Csodálatosan érett léceket, deszkákat, bőröket, rongypapírosokat hoznak, tele karistolással, bemetszésekkel, érett sebekkel, szöggel, telelőve ólomgolyóbisokkal, sötéteket, abszolút gyűrötteket, mint Zurbarán hátterei, mint Hantai (Simon) képei... De kaptam cukorkás és dominós dobozokat is, meg hoztak nekem egy női kalapos dobozt a Holt-tenger mellől, Istenem, egy női kalapos doboz a Holt-tenger mellől, s engedem, ő maga kezdje mesélni, hogyan lett képpé mindez, hogyan alakult krematóriummá, piramisformává az a női kalapdoboz a Holt-tenger mellől, érzem, megvan, itt sikerült megragadni e művészet titkát..."

I större storlek

Lábas doboz

150x120, olaj, vászon, 1988

privat samling