Szikora Tamás

Mai mare.

Rembrandt III.

43x92, ulei, pânză, 1992

colecție privată

Galeria Godot vă invită cu multă dragoste.

Szikora Tamás

Cutii care dispar

pentru expozitia memorială intitulată __

Organizezi expoziția: Gaál József

Deschidere: 2015. octombrie 14-an lui 20 ora

Deschiderea: Dr. Kepecs György colecționar, prieten

Vizibil: până la data 15, de marți până vineri de la 9 la 14, iar sâmbătă dintre 10 și 13 ore.

La Godot Galeria, se dorește să iubește, la artistul Szikora Tamás, care a murit acum trei ani (1943-2012), prin această expoziție, deoarece artistul a face parte din echipa galeriei de mulți ani. În galerie, de pe colecția proprie, 12, inclusiv din testamentul artistului, prezentăm o selecție care îmbrățișează motivele de cutie caracteristice ale lui Szikora din mijlocul anilor 80 până în anii finali.

Mai mare.

Două cutii cu perspectivă galbenă

32×46, ulei, fatábla, 1992

colecție privată

În cariera sa, Szikora a primit numeroase premii artistice: în 1992 a luat premiul Mare al lucrărilor de pictură din Salgótarján, iar în 1994 a fost onorat cu premiul Munkácsy Mihály pentru performanța artistică. În 2006 a primit premiul Pro Cultura Urbis și premiul Herczeg Klára (senior), iar în 2010 a fost declarat artist valoros. Câteva alte date biografice din această călătorie extraordinară colorată: în perioada 1985-1986 a fost profesor invitat la Facultatea de Arte Industriale din Ungaria, de la 1990 a fost membru al locuinței de artă veche din Szentendre, în perioada 1992-1993 a petrecut un an și jumătate în Cité des Arts din Paris cu sprijinul Fondului Pollock‑Krasner, iar din 1992 lucrează an de an două luni în Paris, în Cité des Arts.

Absurduri:

Néray Katalin, 1987:

„Am întâlnit în condiții foarte misterioase primul Obiect în cutie al lui Szikora Tamás: în holul de la parter al atelierului de pe strada Fegyver, luând în considerare că nu mai reușea să se încadreze în locuința atelierului. Până atunci, am văzut în Galeria Pince din Óbuda alte cutii, iar siteele de înregistrare a vechilor calificative, împreună cu capcanele de ceară deteriorate, îmi amintiseră mirabil desenele delicate ale lui Gérard Titus‑Carmel. Pe holul cu iluminare slabă, motivația trezi la viață, și obiectul din cartonă de doi metri, era asemenea unei scenografii de science‑fiction.

Atunci am întrebat imediat pe Szikora să expună această instalație, care poartă la rândul ei posibilitatea de a fi descompusă în componente, împreună cu schițele ei, la Bienala din São Paulo.

Aceasta a avut loc 1985, din păcate niciuna dintre noi nu a asistat la Bienala menționată, am aflat doar în mod indirect de la organizatori că a fost un succes pentru materialul maghiar. Rezultatul a fost vizionat și de publicul maghiar în turnul Salamon din Visegrád și în Galeria Bartók din București 32

Szikora Tamás alkotókedvét felpezsdítette ez a feladat, és tovább "dobozolt". Elkészített egy újabb, a korábbinál monumentálisabb objektet és a témát évek óta abbahagyott festészetére is kiterjesztette. Nyolc-tíz dobozkép szaladt ki pár hónap alatt a keze alól, súlyos, barnákat és feketéket variáló, a festés felszabadult örömét és fegyelmező gyötrelmét egyaránt sugalmazó kompozíciók.

Mikor Frank János kollégámmal kint jártunk a műteremben megnézni a kész anyagot, ugyanazt a jóleső izgalmat éreztem, mint az első doboz láttán a padláson. Megint született valami jó dolog, a kiállításra való felkészülés pozitív emóciója Szikorát igényes és koncentrált munkára sarkallta."

Mai mare.

Bizánc

52x34. pasztell, kollázs, 2009

colecție privată

Passuth Krisztina, 1993:

"A dobozokat nem mindig lehet kinyitni. Egyeseket igen, másokat nem, egyesek végig megtartják érinthetetlenségüket, mások inkább felfedik titkukat, a bennük felhalmozott rendszert, míg megint mások csak fedelük zártságával kérkednek és nem lehet hozzájuk közelebb férkőzni. Dobozok a térben, dobozok a síkban, illuzionisztikus valósághűséggel megjátszva a teret, a három dimenziót, csalódáskeltő hűséggel felvetítve a nemlétező árnyékot, hogy azután máskor az objekt élesen elváljon a faltól, keret nélkül, saját autonóm világának határait megteremtve."

Gellér Katalin, 2001:

"Első önálló korszaka, az expresszív festőiség nemzetközi áramába kapcsolta; francia és spanyol-katalán mesterekhez, majd az újgeometrizmus egy olyan változatát teremti meg, amely a minimal arthoz és motívumválasztását tekintve némileg az arte poverához is közel áll. 1991-től a maga által felállított téri rendhez való elkötelezettség végig kíséri a pályán; a 20. századi magyar alkotók immár sorsszerűnek tekinthető művészeti útját kezdi meg: "egyetlen kép" megformálásán, variációin dolgozik, melybe a reneszánsz perspektíva-kutatásoktól, az orosz és a magyar konstruktivizmus örökségéig számos hatás beépül.

Kiinduló motívuma geometriává, a képegész egyéni struktúrává emelése nem csupán magas rendű intellektuális teljesítmény, hanem az erővel teli formálásnak és mindig megújuló festőiségnek is kiemelkedő kortárs példája. Munkáin időről-időre felbukkanak az expresszív festőiség jegyei is, melyet Kállai Ernő egykor oly meggyőző érveléssel tekintett a magyar mesterek egyik fő karaktervonásának. De ugyancsak jellemzi a negyvenes években született generáció mestereinél megfigyelhető tradíció-keresés új módozata is: az évszázadok festészeti hagyományában gyökeredző motívumok és struktúrák határpontokig vitt átírása.

Az optika törvényszerűségeinek tiszteletben tartásától fokozatosabb tért el, s kezdetben a geometrikus formákban még tetten érhető volt az érzelmekre, különböző emberi sorsokra való utalás, a miliő felidézése, de már itt is a térszervezés új rendjével, a perspektíva szubjektivizálásával való foglalkozás az uralkodó. Karakterének jellemző vonása jelenik meg abban, hogy egy lepusztultnak, reménytelennek látott világban sem adta fel az építkezést, a töredékben, a mindennapok hordalékában az egészet bemutató képi rend megteremtését, amelynek illuzionisztikus, manipulálható voltát is láttatja."

Mai mare.

Fekete-vörös kép

45x56, akril, pasztell, papír, 2008

colecție privată

Tolnai Ottó, 2007

"Ahogyan például Tamás begyűjti a régi léceket, kartonokat, különösen a régi okmányokat, a régi könyvfedelek golyóálló kartonjait, megért papundeklijeit, tábláit, márványpapírjait... Már Kecskemét is gyűjti számára, képei számára az anyagot, meséli. És engem, a szépírót, éppen ez érdekel a leginkább, de műkritikusként is erre sejtek utat magamnak, igen, teljesen lázba hozott Tamás kijelentése, kik is gyűjtenek, mit is gyűjtenek neki, igen, Kecskemétre kell utaznom, meg kell ismerkednem a dobozok, a képek anyagának gyűjtőivel, felhordóival... Leghűségesebb segítőm, meséli Tamás, a Veron, Szalay Veronika, a legjobb, a Munkácsy-díjas magyar papírrestaurátor... De gyűjt nekem a kecskeméti képkeretező, a fiatal szobrászlány, a karmesterkedő némettanár is, folytatja Tamás... Csodálatosan érett léceket, deszkákat, bőröket, rongypapírosokat hoznak, tele karistolással, bemetszésekkel, érett sebekkel, szöggel, telelőve ólomgolyóbisokkal, sötéteket, abszolút gyűrötteket, mint Zurbarán hátterei, mint Hantai (Simon) képei... De kaptam cukorkás és dominós dobozokat is, meg hoztak nekem egy női kalapos dobozt a Holt-tenger mellől, Istenem, egy női kalapos doboz a Holt-tenger mellől, s engedem, ő maga kezdje mesélni, hogyan lett képpé mindez, hogyan alakult krematóriummá, piramisformává az a női kalapdoboz a Holt-tenger mellől, érzem, megvan, itt sikerült megragadni e művészet titkát..."

Mai mare.

Lábas doboz

150x120, olaj, vászon, 1988

colecție privată