G-QMH0Q6JMPP
 

Tamás - Válogatás Rátfai Attila gyűjteményének Szikora Tamás képeiből 2021.05.19 - 06.12.




Megnyitó: 2021. május 19-én 18 órakor Megnyitja: Nagy Gábor György képzőművész Tóth Ádám: Szikora Tamás a neokonstruktivizmus egyik legjelentősebb hazai képviselője, Munkácsy-díjas képzőművész. Korai expresszionista munkáit Antoni Clavé inspirálta, akinek hatására fokozatosan szakított a figuralitással és az absztrakt ábrázolásmód felé fordult. Az 1980-as évekbeli sajátos ceruzarajzai egészen újfajta téralkotási koncepciót feltételeznek: a matériával való játék, a többrétegű, egymásra ragasztott felületek radikális újraalkotása jellemzi. Művészetének sokszínűsége a különféle technikák ötvözésének otthonos alkalmazásában érhető tetten: rajzol, fest, fából és hungarocellből installációkat készít. Alkotói munkásságának legjelentősebb változása 1982-ben következett be, ekkor talált rá plasztikus védjegyére, a dobozra, mint motívumra, amely ettől kezdve táblaképeinek és installációinak uralkodó elemévé vált. Az egyik leghíresebb dobozinstallációját a Sao Paulo-i Képzőművészeti Biennálén mutatták be 1987-ben. A 90-es évektől a festői énje hangsúlyosabbá válik. Mindenekelőtt a térbeliség foglalkoztatja, melynek sokoldalú érzékeltetése gyakran munkáinak egyik legfőbb mozgatórugója. Képeinek kompozícióit erősítő színharmóniák, az eltérő képformák, valamint az egyedi megmunkálású keretek végletekig koncepciózus kölcsönhatása és együttes érvényesülése a Szikora-féle összetett művészeti logika sajátjaként értelmezhető. Szikora a dobozokkal, ládákkal, fiókokkal, skatulyákkal nem a világ elől akar elrejteni valamit, épp ellenkezőleg: rámutat a tárgyi valóság határaira úgy, hogy közben nem ragaszkodik a funkcionális tárgykultúra direkt titokzatosságához és intimitásához. Az olykor súlytalanul lebegő dobozok önnön árnyékuk társaságában, a mesterien kivitelezett anyagkezelés ellenére is a kiüresedés és a hiányérzet mintadarabjai, amire a fekete-barna színdominancia és a komor, sötét tónusok is utalnak. A metaforáktól megszabadulva rá kell jönnünk, hogy e puritán geometria elvont formái csupán önmagukat rejtik. Mintha Szikora Tamás – az alkotásai mögött húzódó összefüggéseket szándékosan redukálva – inkább az összkép által teremtett vizuális világot kívánná a maga zárkózott módján megszólaltatni. A kiállítás anyaga a festő egy közeli barátjának gyűjteményéből származik. Így a tárlat érzelmi-intuitív oldaláról igyekszik bemutatni a festő válogatott munkáit. A kiállítás megtekinthető június 12-ig szerdától péntekig 10 és 14, szombaton 10 és 13 óra között.

A Rátfai Gyűjtemény egyéb kiállításai: Női reflexiók a térre, B32 Galéria (1111 Bartók Béla út 32.) 2021. május 26 – június 18, hétköznap, 10-18h Megnyitó: Ébli Gábor és Rátfai Attila katalógusbemutató beszélgetése, 2021. május 26, szerda, 18h Minimalizmusok, FUGA (1052 Petőfi Sándor utca 5.) 2021. május 27 – június 7, hétfő és szerda-vasárnap, 13-21h Megnyitó: Kepecs György közgazdász, műgyűjtő, 2021. május 27, csütörtök, 18h Friss struktúrák, Magyar Építőművészek Szövetsége (1088 Ötpacsirta utca 2.) 2021. május 18 – június 3, hétfő-csütörtök, 10-16h és péntek, 10-12h Megnyitó: Kalmár László építész, 2021. május 18, kedd, 18h









Új Művészet - 32. évf. 5. sz. (2021.)