G-QMH0Q6JMPP
top of page

Kortárs magángyűjtemények XV. – Sáránszki Péter gyűjteménye 2010-05-26 — 2010-06-19 - Godot Galéria


Frey Krisztián: La Vergine 1967-69

A Godot Galéria szeretettel meghívja Önt és partnerét a

Kortárs magángyűjtemények XV.

című kiállítására, ahol ezúttal Sáránszki Péter gyűjteményéből mutatunk be válogatást.


Kiállító művészek: Csáji Attila, Frey Krisztián, Galántai György, Gyarmathy Tihamér, Hencze Tamás, Jovián György, Korniss Dezső, Lévay Jenő, Molnár Sándor, Nagy Kriszta x-T, Regős Imre, Stuiber Zsuzsa, Šwierkiewitz Róbert, Tandori Dezső, Ujházi Péter, Xertox Csoport és MAIL ART, Zoltán Sándor Megnyitó: 2010. május 26-án 20 óra

Megtekinthető: június 19-ig


Molnár Sándor: Metamorfózis 1975


A Godot Galéria 2001 óta rendez olyan kiállításokat, ahol nevesebb magángyűjtemények kortárs művészeti anyagából válogatunk egy-egy tematika szerint. A sorozatunk jelentőségét és aktualitását az is bizonyítja, hogy a Műcsarnokban jelenleg futó Art Fanatics – Kortárs magángyűjtemények 2. illetve a másfél évvel korábban megrendezett Kortárs magángyűjtemények 1. című tárlatokon négy olyan kollekció is szerepelt, amelyek korábban már a Godot falain is megmutatkoztak (Somlói-Spengler Gyűjtemény, Antal-Lusztig Gyűjtemény, Feuer Gyűjtemény, Barabás Gyűjtemény).

A mostani tárlat anyagát egy fiatal, ambiciózus gyűjtő, Sáránszki Péter gyűjteményéből válogattuk ki. A kollekció pár éves múltja ellenére több generációt ölel át és több irányban is megmutatkozik. A gyűjtés hivatásának része, ezért választásai is egyéni kvalitásérzéket mutatnak. A hangsúlyok mélyülése tudatos döntés, fontos a közös szellemiség a művészekkel. Jelenlegi válogatásunkat elsősorban olyan munkákra koncentráltuk, melyek a konceptuális művészet területérő érkeztek vagy „írásos” képek, azaz olyan művek, ahol az írás vagy kézírás jelentős funkcionális, tartalmi vagy díszítő szerepet tölt be. Emeljünk ki ezekből párat:

A Sáránszki Gyűjtemény része Nagy Kriszta x-T Kortárs festőművész vagyok című emblematikus munkája, melyet a művész 1998-ban készített, de az általa keltett botrány hullámai a mai napig nem csitulnak. Annak idején forradalmi tettnek minősült, amikor a művésznő a fehérneműreklámok külsőségeit felhasználva pózolt a Lövölde téri óriásplakáton, kitéve ezzel magát, a saját művészetét és az egész hazai kortárs művészetet a piacgazdaság vélt vagy valós elvárásainak, igényeinek és számtalan olyan kérdést felvetve, melyek addig tabunak számítottak a képzőművészeti életben.

Nagy Kriszta x-T: Kortárs festőművész vagyok 1998


A tárlaton látható lesz a Xertox Csoport fotópapír-tekercse, mely egy 1982-es performance-meditáció „terméke” volt: a csoport tagjai illetve a megnyitó egyéb résztvevői a falhoz álltak a fényérzékeny papír elé, amely így megörökítette a résztvevők kontúrját, lenyomatát. Az anyag az Emberkísérletek című nemzetközi mail-art kiállítás része volt a Pesterzsébeti Múzeumban és annak idején betiltották, bezáratták a kiállítást.



Szintén látható lesz Šwierkiewicz Róbert Önfejtágító Mail Art Project-jének néhány darabja illetve a projekt-ről idén megjelent könyv is. A művész 1981-ben 88 darab kartonra íródott lyukkártyát küldött szét a nemzetközi illetve a hazai szcénában ismert művészeknek és ugyanennyit is kapott vissza postai úton a művészek által a saját intuíciójuk, kedvük, irányzatuk szerint feldolgozva. Így lett Šwierkiewicz műve és rá felelő művészek gesztusa a hazai mail art irányzat egyik meghatározó lépcsőfoka.


Šwierkiewicz Róbert: Cummings képvers 41 /részlet/ 1981

Comments


bottom of page