Éles Lóránt

Szobrász, aki az ipari világ vizualitását fémszobrászati technikákkal és installációs megoldásokkal értelmezi újra.

Éles Lóránt (Miskolc, 1989) az indusztriális világ nyers vizualitását értelmezi újra szobrain. A kortárs, progresszív szobrászati irányok elveit ötvözi kifinomult fémszobrászati technikákkal. Az installáció műfajával olykor határterületen mozgó alkotások kerülik a szokványos, posztamenssel kiemelt körplasztikai elrendezést, gyakran plafonról lógatva vagy falra akasztva kerülnek bemutatásra.

A talányos technikai bravúrokkal megvalósított alkotások ugyanakkor filozófikus művek, melyek egyfajta fiktív maradványokként meghatározhatatlanul helyezkednek el a múlt-jelen-jövő tengelyén.

Éles művei gyakran használati tárgyak formavilágát idézik, fiktív eszközök benyomását keltik. A mindennapos vagy épp ipari tárgyi környezetünk újrakontextualizálásával azok esztétikai megközelítésének lehetséges irányaira kérdez rá. Éles a plasztikáira jellemző ipari burok belsejében organikusnak ható, burjánzó elemeket dolgoz ki.

Az elrejtett, jellemzően sok apró részletből felépülő egységet ─ mely ellentétbe kerül a külső burok, vagyis a szobortárgy látszólagos funkcionális letisztultságával ─ gyakran nyílásokon, réseken keresztül fedezhetjük fel. Éles szoborai ezáltal megkövetelik a néző távolságtartó viszonyának felcserélését a leskelődés, közel hajolás intimebb kapcsolódására.

A sötét, burjánzó, organikus szoborrészletek tudatosan provokálják a nézőt olykor visszatetsző, bizonytalanságba taszító minőségekkel, közellépve a bizarrság esztétikájához, amely a szoborművek egészét körbelengi.