Szikora Tamás

I større størrelse

Rembrandt III.

43 x 92, olie, lerret, 1992

privat samling

Godot-galleriet inviterer dig med stor venlighed

Szikora Tamás

Udisende kasser

til den mindehøve udstilling med titlen

Du afholder udstillingen: Gaál József

Åbning: 2015. oktober 14-den 20 kl.

Åbning: Dr. Kepecs György samler, ven

Tilgængelig: december 15‑til kun tirsdag til fredag fra 9 til 14, i lørdag mellem 10 og 13.

Den Godot Galeri vil på denne udstilling gerne ære den forladte Szikora Tamás(1943-2012), fordi kunstneren har været tilknyttet galleriet i mange år. På galleriet præsenterer vi med 12 fra den egen samling—herunder også kunstnerens efterladte værker—et udvalg, der dækker Szikoras særegne boksmotiv fra midten af de 80-år til de sidste år.

I større størrelse

To to justte med gylden perspektiv

32 x 46, olie, lærred, 1992

privat samling

Szikora har under sin karriere modtaget mange kunstnerpriser: i 1992 modtog han den salgo-tarjani biennalere malerpris, og i 1994 blev han anerkendt med Munkácsy Mihály-prisen for hans kunstneriske præstation. I 2006 modtog han Pro Cultura Urbis-prisen og Herczeg Klára (senior)-prisen, og i 2010 blev han kåret til udmærket kunstner. Nogle andre biografiske oplysninger fra den yderst farverige karriere: fra 1985 til 1986 var han en udnævnt lærer ved Ungarske Arkitektur- og Kunstfakultet, fra 1990 blev han medlem af Szentendre's Gamle Kunstnerkoloni, fra 1992 til 1993 tilbragte han en og en halv år i det franske Cité des Arts med støtte fra Pollock‑Krasner-stiftelsen, og fra 1992 arbejder han i Paris to måneder om året i Cité des Arts.

Méltatói:

Néray Katalin, 1987:

"Szikora Tamás első számú doboz-objektjével igen titokzatos körülmények között találkoztam: a művész Fegyvernek utcai műtermének padlásán, tekintettel arra, hogy a műteremlakásba már nem fért be. Addig csak az Óbudai Pincegalériában láttam ugyancsak dobozokat ábrázoló, régi oklevelek írástöredékeivel és viaszpecséteivel megtört, engem akkor Gérard Titus-Carmel módszerére emlékeztető finom rajzait. A rosszul világított padláson megelevenedett motívum, ez a kétméteres kartonpapír objekt olyan volt, mint egy sci-fi díszlet.

Akkor rögtön felkértem Szikorát, állítsa ki ezt az egyébként elemeire szétszedhető installációt a hozzá tartozó rajzokkal a Sao Pauló-i Biennálén.

Ez 1985-ben történt, sajnos az említett Biennálét egyikünk sem látta, csak közvetve értesültünk a rendezőségtől, hogy sikere volt a magyar anyagnak. Az eredményt a magyar közönség is láthatta a visegrádi Salamon-toronyban és a budapesti Bartók 32 Galériában.

Szikora Tamás alkotókedvét felpezsdítette ez a feladat, és tovább "dobozolt". Elkészített egy újabb, a korábbinál monumentálisabb objektet és a témát évek óta abbahagyott festészetére is kiterjesztette. Nyolc-tíz dobozkép szaladt ki pár hónap alatt a keze alól, súlyos, barnákat és feketéket variáló, a festés felszabadult örömét és fegyelmező gyötrelmét egyaránt sugalmazó kompozíciók.

Mikor Frank János kollégámmal kint jártunk a műteremben megnézni a kész anyagot, ugyanazt a jóleső izgalmat éreztem, mint az első doboz láttán a padláson. Megint született valami jó dolog, a kiállításra való felkészülés pozitív emóciója Szikorát igényes és koncentrált munkára sarkallta."

I større størrelse

Bizánc

52x34. pasztell, kollázs, 2009

privat samling

Passuth Krisztina, 1993:

"A dobozokat nem mindig lehet kinyitni. Egyeseket igen, másokat nem, egyesek végig megtartják érinthetetlenségüket, mások inkább felfedik titkukat, a bennük felhalmozott rendszert, míg megint mások csak fedelük zártságával kérkednek és nem lehet hozzájuk közelebb férkőzni. Dobozok a térben, dobozok a síkban, illuzionisztikus valósághűséggel megjátszva a teret, a három dimenziót, csalódáskeltő hűséggel felvetítve a nemlétező árnyékot, hogy azután máskor az objekt élesen elváljon a faltól, keret nélkül, saját autonóm világának határait megteremtve."

Gellér Katalin, 2001:

"Első önálló korszaka, az expresszív festőiség nemzetközi áramába kapcsolta; francia és spanyol-katalán mesterekhez, majd az újgeometrizmus egy olyan változatát teremti meg, amely a minimal arthoz és motívumválasztását tekintve némileg az arte poverához is közel áll. 1991-től a maga által felállított téri rendhez való elkötelezettség végig kíséri a pályán; a 20. századi magyar alkotók immár sorsszerűnek tekinthető művészeti útját kezdi meg: "egyetlen kép" megformálásán, variációin dolgozik, melybe a reneszánsz perspektíva-kutatásoktól, az orosz és a magyar konstruktivizmus örökségéig számos hatás beépül.

Kiinduló motívuma geometriává, a képegész egyéni struktúrává emelése nem csupán magas rendű intellektuális teljesítmény, hanem az erővel teli formálásnak és mindig megújuló festőiségnek is kiemelkedő kortárs példája. Munkáin időről-időre felbukkanak az expresszív festőiség jegyei is, melyet Kállai Ernő egykor oly meggyőző érveléssel tekintett a magyar mesterek egyik fő karaktervonásának. De ugyancsak jellemzi a negyvenes években született generáció mestereinél megfigyelhető tradíció-keresés új módozata is: az évszázadok festészeti hagyományában gyökeredző motívumok és struktúrák határpontokig vitt átírása.

Az optika törvényszerűségeinek tiszteletben tartásától fokozatosabb tért el, s kezdetben a geometrikus formákban még tetten érhető volt az érzelmekre, különböző emberi sorsokra való utalás, a miliő felidézése, de már itt is a térszervezés új rendjével, a perspektíva szubjektivizálásával való foglalkozás az uralkodó. Karakterének jellemző vonása jelenik meg abban, hogy egy lepusztultnak, reménytelennek látott világban sem adta fel az építkezést, a töredékben, a mindennapok hordalékában az egészet bemutató képi rend megteremtését, amelynek illuzionisztikus, manipulálható voltát is láttatja."

I større størrelse

Fekete-vörös kép

45x56, akril, pasztell, papír, 2008

privat samling

Tolnai Ottó, 2007

"Ahogyan például Tamás begyűjti a régi léceket, kartonokat, különösen a régi okmányokat, a régi könyvfedelek golyóálló kartonjait, megért papundeklijeit, tábláit, márványpapírjait... Már Kecskemét is gyűjti számára, képei számára az anyagot, meséli. És engem, a szépírót, éppen ez érdekel a leginkább, de műkritikusként is erre sejtek utat magamnak, igen, teljesen lázba hozott Tamás kijelentése, kik is gyűjtenek, mit is gyűjtenek neki, igen, Kecskemétre kell utaznom, meg kell ismerkednem a dobozok, a képek anyagának gyűjtőivel, felhordóival... Leghűségesebb segítőm, meséli Tamás, a Veron, Szalay Veronika, a legjobb, a Munkácsy-díjas magyar papírrestaurátor... De gyűjt nekem a kecskeméti képkeretező, a fiatal szobrászlány, a karmesterkedő némettanár is, folytatja Tamás... Csodálatosan érett léceket, deszkákat, bőröket, rongypapírosokat hoznak, tele karistolással, bemetszésekkel, érett sebekkel, szöggel, telelőve ólomgolyóbisokkal, sötéteket, abszolút gyűrötteket, mint Zurbarán hátterei, mint Hantai (Simon) képei... De kaptam cukorkás és dominós dobozokat is, meg hoztak nekem egy női kalapos dobozt a Holt-tenger mellől, Istenem, egy női kalapos doboz a Holt-tenger mellől, s engedem, ő maga kezdje mesélni, hogyan lett képpé mindez, hogyan alakult krematóriummá, piramisformává az a női kalapdoboz a Holt-tenger mellől, érzem, megvan, itt sikerült megragadni e művészet titkát..."

I større størrelse

Lábas doboz

150x120, olaj, vászon, 1988

privat samling