Szikora Tamás

V větší velikosti

Rembrandt III.

43 krát 92, olej, dřevěná deska z dubu, 1992

magazínový sběr

Galéria Godot Vás srdečně zve.

Szikora Tamás

Vypadající krabice

na pamiátní výstavu s názvem

Organizujete výstavu: Gaál József

Otevření: 2015. říjen 14‑en v 20 hodině

Otevře: Dr. György Kepecs sběratel, přítel

Přístupné: do prosince 15 od úterý do pátku 9 a 14, v sobotu od 10 do 13 hodin.

Trzech let y zesnulého Tamása Szikory (1943-2012) se Galérií Godot přenáší respekt pomocí této výstavy, protože byl nadpolovinu let členem týmu galerie. V expozici 12 z vlastní sbírky – mezi jednotlivými prvky i z majetku umělce – předvedeme volbu, která zahrnuje charakteristické krabicové motivy Szikory od prostředí 80‑ých let až k posledním rokům.

V větší velikosti

Dvě krabice se žlutou perspektivou

32 × 46, olj, fatábla, 1992

magazínový sběr

Szikora při své kariéře získal řadu tvorbě odměn: 1992 obdržela dárek v současné sbírce žurnalistických příkazy, a v 1994 byl oceněn MihoVyší díblocke přechodného dílového odhadu. V 2006 získal titul Pro Cultura Urbis a Herculus Klára (senior) odměnu, v 2010 byl vybrán za významné umělce. Několik dalších životop Szkorouché je červený pro slpoční sami kurzoch. V 1985-1986 byl tvůrce řízení štafetu hľadl kampaní a dostal se na výstavu 1990 za rok. Od ročníka 1992-1993 jsme se střádali. V 1992 ročně pracuje dva měsíce v Paříži, státovi v Cité des Arts.

Méltatói:

Katalin Néray, 1987:

"Spičkový Tamás první číslo dobkového objektu jsem se setkal v přísně tajemných podmínkách: umělec na patrovém sklepním podlaží Fegyverné ulice, vzhledem k tomu, že umělecké studio už do bytu nebylo. Předtím jsem v Pincegalerii v Óbudě viděl jenové dubláky zobrazující stejně děti, staré pověření o platech a rozloupané včely, a převážně jemné kresby, které mi připomínaly metodologii Gérarda Titus-Carmela. Na slabě osvětleném sklepení se zbudil motiv, tato dva metry kartonového papíru byly obyčejně jako sci‑fi dekor."

Tož opravdu požádal Szikora, aby vystavil tuto jinak rozložitelné instalaci s příslušnými kresbami na Bienále ve São Paulu.

Ez 1985-ben történt, sajnos az említett Biennálét egyikünk sem látta, csak közvetve értesültünk a rendezőségtől, hogy sikere volt a magyar anyagnak. Az eredményt a magyar közönség is láthatta a visegrádi Salamon-toronyban és a budapesti Bartók 32 Galériában.

Szikora Tamás alkotókedvét felpezsdítette ez a feladat, és tovább "dobozolt". Elkészített egy újabb, a korábbinál monumentálisabb objektet és a témát évek óta abbahagyott festészetére is kiterjesztette. Nyolc-tíz dobozkép szaladt ki pár hónap alatt a keze alól, súlyos, barnákat és feketéket variáló, a festés felszabadult örömét és fegyelmező gyötrelmét egyaránt sugalmazó kompozíciók.

Mikor Frank János kollégámmal kint jártunk a műteremben megnézni a kész anyagot, ugyanazt a jóleső izgalmat éreztem, mint az első doboz láttán a padláson. Megint született valami jó dolog, a kiállításra való felkészülés pozitív emóciója Szikorát igényes és koncentrált munkára sarkallta."

V větší velikosti

Bizánc

52x34. pasztell, kollázs, 2009

magazínový sběr

Passuth Krisztina, 1993:

"A dobozokat nem mindig lehet kinyitni. Egyeseket igen, másokat nem, egyesek végig megtartják érinthetetlenségüket, mások inkább felfedik titkukat, a bennük felhalmozott rendszert, míg megint mások csak fedelük zártságával kérkednek és nem lehet hozzájuk közelebb férkőzni. Dobozok a térben, dobozok a síkban, illuzionisztikus valósághűséggel megjátszva a teret, a három dimenziót, csalódáskeltő hűséggel felvetítve a nemlétező árnyékot, hogy azután máskor az objekt élesen elváljon a faltól, keret nélkül, saját autonóm világának határait megteremtve."

Gellér Katalin, 2001:

"Első önálló korszaka, az expresszív festőiség nemzetközi áramába kapcsolta; francia és spanyol-katalán mesterekhez, majd az újgeometrizmus egy olyan változatát teremti meg, amely a minimal arthoz és motívumválasztását tekintve némileg az arte poverához is közel áll. 1991-től a maga által felállított téri rendhez való elkötelezettség végig kíséri a pályán; a 20. századi magyar alkotók immár sorsszerűnek tekinthető művészeti útját kezdi meg: "egyetlen kép" megformálásán, variációin dolgozik, melybe a reneszánsz perspektíva-kutatásoktól, az orosz és a magyar konstruktivizmus örökségéig számos hatás beépül.

Kiinduló motívuma geometriává, a képegész egyéni struktúrává emelése nem csupán magas rendű intellektuális teljesítmény, hanem az erővel teli formálásnak és mindig megújuló festőiségnek is kiemelkedő kortárs példája. Munkáin időről-időre felbukkanak az expresszív festőiség jegyei is, melyet Kállai Ernő egykor oly meggyőző érveléssel tekintett a magyar mesterek egyik fő karaktervonásának. De ugyancsak jellemzi a negyvenes években született generáció mestereinél megfigyelhető tradíció-keresés új módozata is: az évszázadok festészeti hagyományában gyökeredző motívumok és struktúrák határpontokig vitt átírása.

Az optika törvényszerűségeinek tiszteletben tartásától fokozatosabb tért el, s kezdetben a geometrikus formákban még tetten érhető volt az érzelmekre, különböző emberi sorsokra való utalás, a miliő felidézése, de már itt is a térszervezés új rendjével, a perspektíva szubjektivizálásával való foglalkozás az uralkodó. Karakterének jellemző vonása jelenik meg abban, hogy egy lepusztultnak, reménytelennek látott világban sem adta fel az építkezést, a töredékben, a mindennapok hordalékában az egészet bemutató képi rend megteremtését, amelynek illuzionisztikus, manipulálható voltát is láttatja."

V větší velikosti

Fekete-vörös kép

45x56, akril, pasztell, papír, 2008

magazínový sběr

Tolnai Ottó, 2007

"Ahogyan például Tamás begyűjti a régi léceket, kartonokat, különösen a régi okmányokat, a régi könyvfedelek golyóálló kartonjait, megért papundeklijeit, tábláit, márványpapírjait... Már Kecskemét is gyűjti számára, képei számára az anyagot, meséli. És engem, a szépírót, éppen ez érdekel a leginkább, de műkritikusként is erre sejtek utat magamnak, igen, teljesen lázba hozott Tamás kijelentése, kik is gyűjtenek, mit is gyűjtenek neki, igen, Kecskemétre kell utaznom, meg kell ismerkednem a dobozok, a képek anyagának gyűjtőivel, felhordóival... Leghűségesebb segítőm, meséli Tamás, a Veron, Szalay Veronika, a legjobb, a Munkácsy-díjas magyar papírrestaurátor... De gyűjt nekem a kecskeméti képkeretező, a fiatal szobrászlány, a karmesterkedő némettanár is, folytatja Tamás... Csodálatosan érett léceket, deszkákat, bőröket, rongypapírosokat hoznak, tele karistolással, bemetszésekkel, érett sebekkel, szöggel, telelőve ólomgolyóbisokkal, sötéteket, abszolút gyűrötteket, mint Zurbarán hátterei, mint Hantai (Simon) képei... De kaptam cukorkás és dominós dobozokat is, meg hoztak nekem egy női kalapos dobozt a Holt-tenger mellől, Istenem, egy női kalapos doboz a Holt-tenger mellől, s engedem, ő maga kezdje mesélni, hogyan lett képpé mindez, hogyan alakult krematóriummá, piramisformává az a női kalapdoboz a Holt-tenger mellől, érzem, megvan, itt sikerült megragadni e művészet titkát..."

V větší velikosti

Lábas doboz

150x120, olaj, vászon, 1988

magazínový sběr